A MEGA játszóház helyszíne ezúttal ismét a Kaszap utcai Tornacsarnok lesz. A pontos cím: Hódmezővásárhely, Kaszap u. 29.
Mozgás, kaland, szórakozás. Ez vár minden kisbarátunkra aki ellátogat hozzánk. Új játékok és a legnépszerűbb régiek remek mozgási lehetőséget kínálnak.
Hozunk jónéhány Bobo-Car-t.

Ezek a remek járművek a kormány ügyes mozgatásának hatására haladnak előre. Teherbírása 60 Kg, így a nagyobb és a kisebb gyerekek is használhatják.
Az 5 év alatti gyermekek számára elkülönítünk egy sarkot, ahol kedvükre játszhatnak. Itt lesznek olyan játékok is melyek kifejezetten a legkisebbeknek készültek. Lehetőség nyílik a szülőknek együtt játszani a gyerekekkel a puha játszóterünkön, ahol óriási szivacs kockákból lehet építeni.

10 órától várjuk a gyerekeket egészen 18 óráig. A jóhangulat kialakításáért bohóc lányaink lesznek a felelősök. Zenés műsor, kézműves foglalkozás, kézműves kellékek vásárlására szerepel a kínálatban. Nem maradhat el az arcfestés sem.
A tornateremben felállítunk egy sor felfúlható játékot, légvárakat, csúszdát, különlegességeket. Nagyon népszerű az Elefánt nevű kalandpályánk.
Az ötévnél fiatalabbak számára MINI sarkot építünk, itt az életkoruknak megfelelő játékokon lehet játszani akár szülői kísérettel.

Nálunk mindenki megtalálja a számára kedves játékot, a jókedv garantált. Bázisugrás elnevezésű játékunk a nagyobb gyerekek kedvence. Az 5 méteres magasságból leugrani igazi bátorság próba.

A nap folyamán háromszor lesz bohócműsor: 11, 13.30 és 16 órakor.
Mindenkit szeretettel várunk.
Kérünk mindenkit, aki úgy dönt, hogy eljön ossza meg a Facebook-on így biztosan fog ismerőssel is találkozni nálunk. Ismerősök között pedig repül az idő...










Please wait...

